Szent László király Plébániatemplom
(Makó-Újváros)
Kedves Olvasó!
Isten hozta plébániánk honlapján!
Édesanyánk mellett három anya van jelen az életünkben: az anyanyelv, az anyaföld és az anyaszentegyház. Az Egyház ereje lelki-szellemi erő, melyet 2000 év alatt sokan akartak már elpusztítani, de nem sikerült. Miért? Mert a lélek, a szellem építi a köveket, s nem fordítva. A lelket nem pótolhatja sem pénz, sem eszme, sem érdek. Ahol a lélek, a szellem nem épít, ott a kövek elnémulnak. Ahol a lélek, a szellem nem eleven, ahol nem ezek adnak irányt, ott a templomok múzeummá válnak. A múlt emlékhelyei lesznek, amelyek szépsége elszomorít, mert halott. Ha a lélek, a szellem nem épít, hiába épít a pénz. Csak a hit tudja elevenen megtartani a templomokat.
Ezen örök igazságokat nem akárki fogalmazta meg, hanem maga Joseph Ratzinger, mégpedig a mainzi dóm fennállásának ezredik évfordulója alkalmából, 1975-ben tartott előadásában. E gondolatok ma is, ránk is érvényesek, s a sokat szenvedett Makó-újvárosi templom falai, s az ide járó keresztények is jól tudják, mit jelentenek ezek a szavak. Templomunk ugyanis immár 2009 óta ad otthont a Kis Szent Teréz imanapnak, melyre az egyházmegye számos plébániájáról, sőt távolabbi településekről is érkeznek imádkozni vágyó zarándokok. Ezeken a napokon éppen annak az Egyháznak a képe rajzolódik ki, melyről oly keveset hallunk, s oly kevéssé tapasztaljuk: az imádkozó és imádó Egyház, mely térdre borul Ura előtt. Ez a hit tartja össze ma is e templom fizikai és élő köveit egyaránt.
Nemcsak templomunk, hanem az ide járók szíve is nagy. Az örök Pásztor kisded nyájaként szeretettel várunk személyesen is minden érdeklődőt!
Pálfai Zoltán plébános